Go-e charger Gemini flex 22 kW elektromos autó töltő teszt
Nem csupán fali töltő, de magunkkal is vihetjük, így a programozhatóságot, okostelefonról távolról vezérlést az utazásaink során a szállásunkon is élvezhetjük.
Ha csak a töltő főbb képességei érdeklik, kattintson IDE!
Amikor valaki elektromos autó vásárlására adja a fejét, sokszor még nem is sejti, mennyi megoldandó feladat vár még rá a töltésével kapcsolatban.
Kezdve azzal, hogy mivel még az érintős bankkártyás (paypass) fizetés jelenleg nem elterjedt a nyilvános töltőknél, így szolgáltatónként más és más okostelefonos applikáció használata szükséges ahhoz, hogy kényelmesen és gazdaságosan tudjunk töltést indítani.
Ez persze nem áthidalhatatlan feladat, mindenesetre kezdő villanyautósként biztosan ez egy bosszantó érzés, hogy fejből tudni kell, melyik töltőszolgáltatóhoz melyik alkalmazás illik. Szerencsés esetben a kettő neve egyezik, de akadnak ez alól kivételek, főként a kisvállalkozások töltői esetében, ahol egy gyűjtő alkalmazás kezeli az összeset.
Otthoni töltés
A legfontosabb megugrandó feladat persze az otthoni töltés, hiszen nem csak olcsóbb otthonról tölteni, de praktikusabb is, hiszen az autó úgyis ott áll a legtöbbet. Aki rendelkezik már konnektorral a garázsában, annak részben a töltési lehetőség már rendelkezésre áll, legalábbis ha van kellő áramerőssége is.
Az autókhoz gyárilag mellékelt töltők (EVSE - Electric Vehicle Supply Equipment) általában nem kifejezetten a prémium szolgáltatásokról híresek, ráadásul az esetek többségében csak egy fázisú, tipikusan 16A áramerősségű töltési lehetőséget kínálnak.
Ebből adódóan ha csak egy 10A-es kismegszakító van a konnektor körén, az nem lesz jó.
Más kérdés, hogy a 230V-os hálózaton a 16A-rel elérhető 3,7kW-os töltési teljesítmény nem túl izmos, a modernebb autók három fázisú fedélzeti töltővel rendelkeznek, amelyek alaphangon 11kW-os (3×16A), extraként a komolyabb OBC-t megvásárolva pedig akár 22kW-os töltést is lehetővé tesznek. Ehhez pedig nagyobb vezeték keresztmetszet, három fázis kiépítése, valamint egy fali töltő szükséges.
Fali töltők
Egy otthoni fali töltővel tehát nem csupán a kényelmesebb töltést valósíthatjuk meg azáltal, hogy okostelefonról, illetve programozott indítással is vezérelhetjük, hanem a gyorsabb, akár 22kW teljesítményű töltést is. Ez utóbbihoz természetesen nem csak a töltőnek kell támogatnia ezt a teljesítményt, de az autónak is tudnia kell 32A-t fogadni három fázison, valamint a töltőnek is 3x32A kismegszakító mögött kell lennie (ügyeljünk a szükséges áramszolgáltatói betáplálási teljesítményre is, hiszen a 3x32A gyakorlatilag csak az autótöltésre lenne elegendő, így ha a lakásunkban is van jelentős fogyasztónk, akkor tipikusan a 3x48A lesz a minimális betáplálási teljesítmény).
Az egyes fali töltők általában teljesítményükben (11 vagy 22 kW - ennek megfelelően 3x16A, vagy 3x32A), illetve beállítási-, vezérlési- valamint szabályozási-képességeikben térnek el egymástól. A legegyszerűbb töltők 3x16A-rel 11 kW maximális töltési teljesítményt kínálnak és az autó dönti el, hogy valójában mekkora töltési teljesítményt vesz fel.
Abban az esetben, ha valami oknál fogva csak 3x10A-t tudunk csak a töltőig vezetni, a megoldást azok az okostöltők adják, amelyeknél be lehet állítani a töltési áramerősséget. De nem csak ez lesz az előnye egy okostöltőnek.
Egy okostöltő, mint a go-e Charger Gemini Flex képes arra, hogy töltés közben változtassa/korlátozza a töltési teljesítményt, lehetőséget biztosít időzített indítású töltésre, de akár több felhasználót is tud kezelni. Erre például egy céges, vagy társasházi közösségben lehet igény, amikor is az egyes felhasználók által fogyasztott energiát fizetési alapnak tekintik.
Az egyes okostöltők adatlapjáról sok minden kiderül, mint a maximális töltési teljesítmény, az állítható áramerősség minimuma (és maximuma), a töltés vezérlés, vagy éppen a felhasználók azonosítására használható RFID chip kezelése. Akadnak nem teljesen egyértelmű jelzések, mint pl. cikkünk tárgya esetében a töltési teljesítmény is, amelynél azt írják: 6 A - 32 A (1,4 kW - 3,7 kW - 7,4 kW - 11 kW - 22 kW). Ebből pedig könnyen arra gondolhatnánk, hogy köztes értékek nincsenek.
De mint sok más termék esetében, itt is igaz, hogy a részletek akkor derülnek ki, amikor a terméket használatba vesszük. Ezért is tettük közzé jelen cikkünket, hogy a legtöbb kérdéses tulajdonságról lerántsuk a leplet.
A go-e Charger Gemini Flex használat közben
Ha követnénk az időrendi sorrendet, természetesen a kiválasztást és vásárlást követően a telepítés lenne a következő lépés. Az osztrák fejlesztésű go-e Charger Gemini Flex esetében azonban erről felesleges részletesen szót ejteni, mert a készüléknek egy 32A-es ipari csatlakozó aljzatra van csupán szüksége, ha ez megvan, akkor négy tipli és csavar segítségével könnyedén a falra szerelhető a tartó lap, amelybe becsúsztatható a töltő teste.
Mivel hordozható kialakítású töltőről van szó, felmerülhet a kérdés, hogy mi van akkor, ha a célállomáson csak a kisebb fizikai méretű 16A-es három fázisú csatlakozás, esetleg hagyományos 1 fázisú, 16A-es konnektor (Schuko) áll rendelkezésre. A megoldást az opcionálisan vásárolható adapterkábelek adják, amelyek az említett csatlakozókkal való kompatibilitást adják. Érdemes megemlíteni, hogy adapter használata esetén a töltő tudja, hogy nem mehet 16A fölé, így még véletlen sem fordulhat elő, hogy a csatlakozóknak nem megfelelő, azok specifikációjában rögzítettnél nagyobb áramerősséget akarna felvenni.
A telepítést követően a go-e applikáció telefonra letöltése és regisztrációja szükséges. A töltő saját Wi-Fi hálózatára kell csatlakoznunk a mellékelt kártyán található adatokkal (vagy a QR kód beolvasásával), ezt követően már testre is szabhatjuk a töltőnket, ennek első lépéseként célszerűen a saját Wi-Fi hálózatunkra csatlakozást állítsuk be, hiszen csak így tudunk komolyabb távolságból, illetve több fal mögül applikáción keresztüli vezérlést végezni.
A töltő szokásos módon Type 2 csatlakozó aljzattal rendelkezik, így minden olyan autó tölthető vele, amihez van Type 2 végű töltőkábel. A töltés elindításához mindössze csatlakoztatnunk kell az autót a töltőhöz a kábel segítségével, a töltés azonnal elindul (kivéve, ha időzített töltés van aznapra beállítva, vagy idősoros áramárral korlátoztuk a költségeket). A töltés áramerősségét a készüléken lévő egyetlen gomb megnyomásával állíthatjuk, amely alapesetben a következő maximális töltési teljesítményeket adja:
- 10A (1 fázisú töltés esetén 2,3 kW, 3 fázisú töltésnél 6,9 kW)
- 16A (1 fázisú töltés esetén 3,7 kW, 3 fázisú töltésnél 11 kW)
- 20A (1 fázisú töltés esetén 4,6 kW, 3 fázisú töltésnél 13,8 kW)
- 24A (1 fázisú töltés esetén 5,5 kW, 3 fázisú töltésnél 16,5 kW)
- 32A (1 fázisú töltés esetén 7,4 kW, 3 fázisú töltésnél 22 kW)
Fontos újra kiemelnünk, hogy ezek a töltő által biztosított maximális áramerősség értékek fázisonként, ha az autó csak egy fázisról tud töltést felvenni, vagy ha a töltési áramerősség maximuma pl. 16A, akkor nem érhető el 22kW-os töltés.
A töltőn magán más működési paramétert nem is módosíthatunk, a részletes beállításokat az okostelefonos applikáción keresztül végezhetjük el, ahol igencsak részletes testreszabhatóság vár minket.
Egyrészt megadhatjuk a fenti öt töltési módhoz tartozó áramerősséget 6A és 32A között 1A lépésben (gyári adapterkábel használata esetén 6A és 16A között 1A lépésben), amelyet a töltőn lévő gomb megnyomására is alkalmazni fog a készülék, másrészt a különböző viselkedési módokat is beállíthatjuk.
A beállítható paraméterek a következők:
- töltés leállítása eltelt idő, vagy beállított energiamennyiség alapján
- kedvező áramtarifával való töltés (a helyi tarifák figyelembevételével)
- napelemes többletenergia felhasználása töltéshez (go-e Controller okosmérő párosítása szükséges)
- autó típusának, töltési viselkedésének megadása (pl. minimális áramerősség, leválasztás szimulálás, fázisváltás módja, stb.)
- időzített töltés (hétköznapra, szombatra és vasárnapra adható meg napi két töltési időintervallum, ezek engedélyezése esetén töltés nem indul el automatikusan a csatlakoztatás után, de applikáción keresztül az időzítés felülbírálható)
- terhelésszabályozás arra az esetre, ha több go-e Charger töltőt használnánk korlátozott áramerősséget kínáló hálózaton
- készülék LED kijelzés fényereje és színe (stand-by, töltés, kész színeket külön)
- kábelkioldás (normál mód, automatikus kioldás, mindig reteszelés - kivéve áramszünet)
- földelési teszt
- RFID chipek, illetve felhasználók hozzárendelésre (max. 10, a töltőhöz alapesetben két chipet adnak)
- jelszavak beállítása
- hálózati tulajdonságok megadása
A még pontosabb szabályozáshoz a gyártó API hozzáférést is kínál, így a programozásban jártasak egyedi felületeket és szabályozásokat is készíthetnek.
Használati tapasztalat
A go-e Chargert több hete használom már, így szinte minden tulajdonságára fény derült már.
Sok esetben fordult már elő, hogy úgy értem haza az autóval, hogy még volt benne 60-70%-nyi töltöttség, azaz nem akartam azonnal elkezdeni a töltést, de a kábelt nyilván szerettem volna bedugni az autóba, hogy később tölthessek az applikációból vezérelve.
Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy az applikációban beállítjuk a töltési módot ECO-ra, majd a főképernyőn az árra bökve megadható a maximális áramár, ide ha beírunk pl. 19 ct/kWh értéket, akkor a töltés szinte biztos, hogy nem fog elindulni a kábel csatlakoztatásakor. A várható áramárakat egyébként az applikáció is mutatja, hazánkban ennek akkor lesz jelentősége, amikor a lakossági fogyasztók is idősoros elszámolásban kapják majd a villamos energiát. De addig is ideiglenes lekapcsolásra kiválóan használható.
Az időzített töltésnél figyelni kell arra, hogy ne ütközzön az áramár maximumával, hiszen a töltésnek mindkettő feltétele: az időzítés és az áramár is. Vagyis ha időzítőt állítottunk be, akkor figyeljünk rá, hogy vagy legyen kikapcsolva az ECO mód, vagy írjunk be egy általunk elfogadható áramárat.
A töltési energiamennyiség maximalizálását én személy szerint nem használtam, mert vagy úgy időzítettem a töltést, hogy a szükséges energiamennyiség betöltése akkor fejeződjön be, amikorra az indulást terveztem, vagy egyébként is 100%-ra akartam tölteni, amit ugye célszerű is 4-5 töltésenként megtenni (LiFePO4 akkunál pedig sűrűbben).
Összegzés
Mint láttuk, a go-e Charger Gemini Flex részletes beállítási lehetőségei a legtöbb esetre kínálnak megoldást, így kevés olyan elvárás lehet, amit nem tudnak megoldani. Az egyik ilyen az akku %-os állapotának visszajelzése, illetve ennek alapján x%-ig való töltés. Ez azonban csak a DC töltőknél érhető el, a Type 2 csatlakozó ugyanis nem kínál lehetőséget arra, hogy ezeket az adatokat az autó a töltővel megossza.
A készülék hordozható kivitele lehetővé teszi, hogy ne csak otthon, de utazásaink során akár a szállásunkon is élvezhessük a megszokott applikáción történő vezérlést. Ehhez persze szükség lehet adapterkábelek használatára is, hiszen nem biztos, hogy a szállásadó rendelkezik 32A-es ipari csatlakozóval, de ha már egy átlag konnektort fel tud ajánlani, akkor a kismegszakító teljesítményét figyelembe véve biztosan tudunk tölteni is (figyeljünk rá, hogy a kismegszakító max. áramerősségét állítsuk be az applikációban a töltés megkezdése előtt).
A töltő főbb képességei összegzésképpen tehát az alábbiak:
- töltés automatikus indítása autó csatlakoztatáskor, vagy csak RFID chip használatával (max. 10 db.)
- beállítható kedvező áramtarifával való töltés
- go-e Controller okosmérő párosítása esetében elérhető plusz napelemes teljesítmény alkalmazása a töltéshez
- töltőáram 6A-32A között választható, 1A lépésekben (1 fázison 1,4-7,4 kW, 3 fázison 4,2-22kW)
- időzített töltés lehetősége hétköznapra, szombatra és vasárnapra, alkalmanként két töltési időtartomány megadásával
- több go-e Charger töltő használatának lehetősége, ez esetben teljesítmény elosztás képessége
- részletes, akár az RFID tulajdonosok által felhasznált energianapló megtekintése
- Type 2 kábel automatikus, vagy állandó reteszelése (hálózati kimaradás esetében automatikus elengedés)
Az osztrák go-e Charger Gemini Flex autós mobil töltője 11kW-os és 22kW-os maximális töltési teljesítményű változatokban készül, mivel igazán minimális árkülönbség van ezek között, így mindenképpen a 22kW-os teljesítményűt javasoljuk.
A készülék az eredeti go-e, vagy akár a Fronius márkanév alatt is megvásárolható webshopunkban!